Bemutatkoznak válogatottjaink I.

Megkértük a Spartan SE hat sportolóját, akik kiérdemelték a megtisztelő bizalmat, hogy az idei felnőtt női válogatott keret tagjai lehetnek, hogy mutatkozzanak be, és mondják el élményeiket az előző, illetve céljaikat, terveiket a következő szezonnal kapcsolatban. Kezdjük azzal a 3 hölggyel, akik már a tavalyi válogatottat is erősítették, EB bronzéremhez segítve a nemzeti csapatot.


Árgyelán Dominika

Árgyelán Dominika vagyok, 2011 óta vezetem a Spartan Cheerleaders csapatát. Ez idő alatt edzőként és sportolóként is számos sikert élhettem át: egyesületünk többszörös magyar bajnoki címekkel, nemzetközi elismerésekkel, és háromszoros EB kvalifikációval és részvétellel büszkélkedhet. Az, hogy szerepelhettem az előző évi válogatott keretben, hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hiszen egy sportolónak a legnagyobb elismerés, ha saját hazájának színeit képviselheti világversenyeken. A kitartó munka meghozta a gyümölcsét, hiszen bronzéremmel térhetett haza a csapat, ami óriási teljesítmény. Azért jelentkeztem az idei válogatóra, mert úgy gondolom, szorgalommal és kitartással még többet is kihozhatunk majd az EB szereplésből a tavalyi sikerek után, akár egy aranyéremmel is hazatérhet majd a nemzeti csapat. A válogatott mellett egy másik kategóriában – Coed Elite – a saját klubcsapatommal is készülünk a kvalifikációra – fantasztikus érzés lenne, ha idén is kétszer léphetnék majd szőnyegre, ezúttal Finnországban. Mindent meg fogok tenni, hogy ez sikerüljön.”


Jankovics Orsolya

Jankovics Orsolyának hívnak, 22 éves vagyok. Három éve vagyok tagja a Spartan Cheerleaders csapatának, de előtte is fontos szerepet töltött be az életemben a sport: 7 évig versenyszerűen kajakoztam, illetve a táncban is kipróbáltam magam, de a cheerleading az, amit a legközelebb érzek magamhoz. A Rudas szakközépiskola sportedzői szakán tanulok, szeretném a későbbiekben nem csak sportolóként, hanem edzőként is segíteni a csapatom. Az eddig itt töltött éveim alatt sok versenyen léptem szőnyegre és állhattam a dobogóra hazai, illetve nemzetközi szinten is. Háromszor szerepeltem Európa-bajnokságon, ahol 2016-ban allgirl csapatommal 9. helyen végeztünk – ezzel Magyarország legsikeresebb allgirl groupjának tagja lehetek. 2017-ben pedig kétszer is szőnyegre léptem a kontinensviadalon: klubcsapatommal és a magyar válogatott csapatával, akikkel felállhattunk a dobogó legalsó fokára. A 2017-2018-as szezonban is szeretném a kitartásommal és tudásommal erősíteni a válogatott csapatot. Remélem, a következő szezonban is legalább annyi éremmel térek haza, mint eddigi szezonjaim alatt tettem, és nincs megállás a dobogó legfelső fokáig!”


Zorics Regina

Zorics Reginának hívnak, 16 éves vagyok. Már kiskorom óta sportolok, hosszú évekig szertornáztam ami sokat segített a cheerleadingbe való beilleszkedésben. 1 éve vagyok tagja a Spartan Cheerleading SE csapatának, és úgy érzem, a lehető legjobb döntésem volt hogy jelentkeztem. Ebben az egy évben megtanultam, mi is az, hogy bizalom, hiszen teljesen egymásra vagyunk utalva. Ez idő alatt különböző versenyeken vettem részt, ahol szinte minden kategóriában megmérethettem magam, illetve legtöbbször éremmel a nyakamban térhettem haza. Decemberben azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy tudásommal erősítsem a magyar allgirl válogatott csapatát. Hihetetlen érzés volt két csapattal is szőnyegre lépni a prágai Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatottal a 3. helyet sikerült megszereznünk. Idén is lehetőségem nyílt jelentkezni a válogatott kerettagjai közé. Mindent meg fogok tenni, hogy kitartásommal és elszántságommal segítsem a saját klubcsapatom illetve a válogatott útját egészen az Európa-bajnokságig.”

 

Vélemény, hozzászólás?