Az ELTE edzőtáborában segédkeztek edzőink

Az ELTE Cheer Team edzője, Kovácsik Rita meghívásának eleget téve edzőink a hétvégén az ELTE csapatának őszi edzőtáborában segédkeztek. A budapestiek koedukált csapatának edzésére Ina Tiittula, finn edzőnőt hívták meg, aki a Helsinki Athletics Cheerleaders allgirl csapatának jelenleg edzője, korábban sportolója volt. Csapatával az idei Európa-bajnokság aranyérmét szerezte meg, a finn válogatott sportolójaként pedig az elmúlt években többször részt vett a világbajnokságon is.
Vasárnap csatlakoztak az edzőtáborozókhoz a klub újoncai is, akikre a későbbiekben fognak számítani a felnőtt csapatban. Nekik és a nagycsapatos koreográfiákból részben kimaradó sportolóknak tanítottak edzőink talajakrobatikákat és emeléseket. Árgyelán Dominika és Kiss Balázs hasznosnak értékelték az egynapos, intenzív felkészítést: a sportolók számára sikerült olyan alapokat adni, ami segíteni fogja őket a továbbfejlődésben.

A tanítás mellett/után szerencsére jutott idő a tapasztalatcserére is a finn edzővel, akinek tanácsait alkalmazni fogják a Spartan Warriors felkészülésében is!

A női válogatott megkezdte a felkészülést

Az elmúlt hétvégén – a Spartan SE 6 sportolójának részvételével – megkezdődött a Magyar Női Válogatott felkészülése a 2018-as finnországi Európa-bajnokságra. Első alkalommal az ismerkedésé volt a főszerep, hiszen a tavalyi kerethez képest 9 új sportoló is erősíti a csapatot. Természetesen az ismerkedés nem állt meg a bemutatkozásnál, alakultak új groupok, a hölgyek kipróbálták magukat több összeállításban is, egyelőre a leghatékonyabb felállás keresése az elsődleges feladat.
Az EB-ig tartó időszakban minden második héten válogatott összetartás, illetve két, többnapos edzőtábor is vár a csapatra – tehát bőven van még idő összecsiszolódni.

A válogatott felkészülését folyamatosan követhetitek a csapat hivatalos facebook-oldalán: Team Hungary All Girl!

Hajrá magyarok!

A Pannon Dunaújvárosi Magángimnáziumban bemutatóztunk!

Október 7-én a Pannon Oktatási Központ családi napján tartottunk bemutatót. Nagyon jól éreztük magunkat, a hangulat remek volt, közel 200 ember volt kíváncsi produkciónkra. Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hiszen az intézmény a tavalyi évben támogatta egyesületünk EB szereplését. Méltán büszkék lehetnek, hiszen tanulójuk, egyesületünk sportolója, Zorics Regina válogatott szinten is megmérethette magát a komtinensviadalon, ahonnan bronzéremmel tért haza.

A képekért katt IDE!

Bemutatkoznak válogatottjaink II.

Megkértük a Spartan SE hat sportolóját, akik kiérdemelték a megtisztelő bizalmat, hogy az idei felnőtt női válogatott keret tagjai lehetnek, hogy mutatkozzanak be, és mondják el élményeiket az előző, illetve céljaikat, terveiket a következő szezonnal kapcsolatban.

Ahogy ígértük, íme a második bemutatkozó cikk. Lássuk a három “válogatott-újonc” bemutatkozását!
A cikk folytatódik

Bemutatkoznak válogatottjaink I.

Megkértük a Spartan SE hat sportolóját, akik kiérdemelték a megtisztelő bizalmat, hogy az idei felnőtt női válogatott keret tagjai lehetnek, hogy mutatkozzanak be, és mondják el élményeiket az előző, illetve céljaikat, terveiket a következő szezonnal kapcsolatban. Kezdjük azzal a 3 hölggyel, akik már a tavalyi válogatottat is erősítették, EB bronzéremhez segítve a nemzeti csapatot.
A cikk folytatódik

Helyzetjelentés a 2017/2018-as Nemzeti Allgirl Team válogatójáról

Lezajlott a 2017/2018-as Magyar Nemzeti Allgirl Válogatott válogatója. Tekintve, hogy a szövetségi kapitány előzetesen kiküldte a teljesítendő követelményeket, nem érte meglepetés sportolóinkat. Sikeresen teljesítették az összes elvárást – bár tény, hogy ez többé-kevésbé igaz volt mind a 26 delegáltra. Két további jelentkező a mai napon nem tudott megjelenni betegség miatt, az ő felmérésük a két hét múlva tartandó első válogatott összetartásra lett elhalasztva. Figyelembe véve, hogy a nagycsapat felső létszámhatára 25 fő, Kiss Szilvia, szövetségi kapitány úgy határozott, hogy a ma megjelent összes sportoló megkezdheti a felkészülést a 2018-as Európa-bajnokságra, a létszám további szűkítését (ha szükséges lesz) későbbre halasztja.

Egyesületünkből Árgyelán Dominika, Gyimesi Bettina, Jankovics Orsolya, Méhes Anett, Molnár Dóra és Zorics Regina erősíti a válogatott keretet. Kiss Balázs segédedzőként folytatja a tavaly megkezdett munkát a csapat mellett.

Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!

Az “Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” – Szent Mihály – napi programok részeként ma bemutatót tartottunk a Városháza téren. Jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy a szomorú idő ellenére kilátogatók kedvét is sikerült kicsit feldobni (nem csak a flyereinket  ). A meghívást köszönjük a dunaújvárosi Tourinform Irodának, a képeket pedig köszönjük Szloboda Imre-nek!

Holnap pedig! Délelőtt 10 és 12 óra között a Magyar Nemzeti Allgirl Válogatott válogatóján vesz részt 6 sportolónk. Szorítunk nekik, és bízunk benne, hogy mindannyiukat beválogatják a keretbe! Hajrá Spartan!

A képekért katt IDE!

Hírek a 2017/2018 szezon felnőtt női válogatottjáról!

A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Cheerleader Szabadidősport Szövetség ebben a szezonban is válogatót hirdetett meg a Magyar Nemzeti Allgirl Válogatott keretének feltöltésére. A szintfelmérés szeptember 24-én, Budapesten lesz megtartva – csapatunk több sportolójának részvételével.

A 2016/2017-es versenyszezon válogatottjában 3 fő képviselte a Spartan csapatát, reményeink szerint ez a szám idén sem fog csökkenni, sőt! A tervek szerint 6 lányunk fogja megmutatni tudását az előzetesen már kiküldött követelmények szerint Kiss Szilvia szövetségi kapitánynak.

A válogatott fő versenye idén is az Európa-bajnokság, amelyet ezúttal Finnország fővárosa fog rendezni 2018. június 30. és július 1. között. A célkitűzés természetesen nem lehet kevesebb a legutóbbi eredménynél, azaz európa-bajnoki bronzéremnél!

Tekintsünk vissza az alábbi videóval a 2017-es, csehországi Európa-bajnokságra, ahol Árgyelán Dominika, Jankovics Orsolya és Zorics Regina a válogatott színeiben versenyezve bronzérmet érő gyakorlatot mutatott be!