Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft. családi nap

Szombaton délután Velencén léptünk fel, az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft rendezvényén! A délelőtti rossz időjárás elmúltával megjött a kedvünk egy kis fellépés utáni szórakozásra is. 🙂

Köszönjük szépen a meghívást, remekül éreztük magunkat!

 

Nyári edzőtábor

Július 19-22 között Senior Coed csapatunk sportolóinak tartottunk edzőtábort, ahová idén két remek edzőt is meghívtunk: először Boldizsár Dorka, majd pedig Turcsik István “Sztivi” látogatott el hozzánk! Mindketten a magyar és nemzetközi cheersport kiváló szakemberei, ezért nem meglepő, hogy rengeteg hasznos tudást szereztünk az elmúlt négy napban!

Köszönjük, hogy velünk voltatok!

European Cheerleading Championships 2018

Egyesületünk 2018-ban immáron negyedszerre szerezte meg a jogot a kontinens legnagyobb versenyén való részvételére: a cheerleading Európa-bajnokságra. A megmérettetés június végén Finnországban, Helsinkiben került megrendezésre, ahol 26 ország több mint 4000 sportolója mérte össze tudását. Ismét Coed Elite kategóriában léptünk szőnyegre, ezúttal a Flip Unit Team négy sportolójával megerősítve, s az eddigi évek legerősebb mezőnyében az előkelő hatodik helyen zártuk a viadalt, ezzel magunk mögött hagyva két angol, két spanyol, egy román, egy lett és egy holland csapatot is.

Külön öröm számunkra, hogy egyesületünkből négy sportoló, valamint a felkészülést segítve egy edzőnk a nemzeti válogatott színeiben Allgirl Elit kategóriában is megmérette magát, ahol hat csapatot megelőzve aranyérmet szerzett Magyarország.

Klubunk a magyar cheersport kiemelkedő egységeként ezúttal is büszkén és méltón képviselte hazánk színeit Európa legnagyobb viadalán. Hálásak vagyunk támogatóinknak, hogy lehetővé tették fiatal tehetségeink számára a szereplést, többek között köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft.-nek, A Hamburger Hungária Zrt.-nek, a Pannon Oktatási Központnak, a Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítványnak, a Bartók Kamaraszínháznak és a DSZC Rudas Szakgimnáziumának.

Sportolóinkra most néhány hét pihenő vár, ezt követően pedig edzőtáborunkban folytatjuk a munkát a következő szezon nagy megmérettetéseire.

II. Cheerstars Hungarian National & International Open

Május 19-én, szombaton, Gyöngyösön került megrendezésre az idei szezon cheerleading Magyar Bajnoksága, a Cheerstars Hungarian National & International Open Cheerleading Championship.
A megmérettetésen tizenkilenc klub több száz sportolója vett részt, hogy elnyerje a magyar bajnoki címet. A dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sportegyesület öt kategóriában képviseltette magát a magyar cheersport legnagyobb viadalán. A spártaiak remek gyakorlatokat mutattak be, melynek köszönhetően mindannyian éremmel térhettek haza. Az eredmény: két magyar bajnoki cím, két ezüstérem és egy bronzérem, valamint a legmagasabb pontszámot elérő groupstunt gyakorlatnak járó különdíj.

Eredményeink divíziónként:
A cikk folytatódik

I. ELTE Spring Open Országos Bajnokság

Az elmúlt hétvégén Budapesten került megrendezésre az I. ELTE Spring Open országos bajnokság összekötve az V. Cheer MEFOBbal, ahol 9 egyesület közel 250 sportolója mérette meg magát. Egyesületünkből 16 versenyző szerepelt 5 kategóriában nagy sikerrel – lássuk az eredményeket!A cikk folytatódik

Európa-bajnoki támogatás és Jótékonysági Gála

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a Spartan SE koedukált nagycsapata június végén Helsinkibe utazhat, hogy divíziójukban egyedüli, legeredményesebb magyar indulókként képviselhessék hazánkat Európa legjobb cheersportolói és sportszakemberei előtt.

Március végére datálható az a támogatási szerződés, mely alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága 1 millió Ft-tal járul hozzá az egyesület EB részvételéhez.

A támogatás jelentős anyagi terhet vesz le vállunkról, becsült költségeink (utazás, szállás, nevezési díj) körülbelül felét fedezi. Hogy biztosítani tudjuk a sportolóink kiutazásához szükséges hátralévő összeget, hagyományainkhoz híven idén is megrendezzük jótékonysági gálánkat. Az eseményen klubunk minden sportolója bemutatkozik majd, utánpótlás korosztálytól a felnőttekig, kezdők, haladók és versenyzők egyaránt.

Időpont: 2018. április 28. (szombat) 17 órai kezdettel
Helyszín: Bartók Kamaraszínház nagyterme

Belépőjegyek 1000 Ft-ért válthatóak a helyszínen, vagy elővételben az egyesület edzésein. Aki ezen felül is szeretné támogatni sportolóinkat, támogatójegy vásárlásával teheti meg.

Szeretettel várunk minden hozzátartozót, sportbarátot, érdeklődőt

III. Spartan SE Jótékonysági Gála

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Spartan Cheerleading Sportegyesület gálaestje. Az eseményen klubunk minden sportolója bemutatkozik majd, utánpótlás korosztálytól a felnőttekig, kezdők, haladók és versenyzők egyaránt.

A program célja, hogy a gyermekek, fiatalok számot adhassanak az elmúlt évben szerzett tudásukról és eredményeikről szüleik, családtagjaik, barátaik és minden kedves érdeklődő előtt.

 

Időpont: 2018. április 28. (szombat) 17 órai kezdettel
Helyszín: Bartók Kamaraszínház nagyterme
Jegyek a helyszínen és elővételben: 1000 Ft/fő

 

 

A jegyek megvásárlásával támogatod felnőtt csapatunk szereplését az idei Európa-bajnokságon! Ezúton is köszönjük!

Szeretettel várunk minden hozzátartozót és érdeklődő sportbarátot!

II. Magical Flight Cup

Egyesületünk sportolói – senior coed team kategóriában kiegészülve a szegedi Flip Unit Team tagjaival – az elmúlt hétvégén a II. Magical Flight Cup országos bajnokságon mérették meg magukat.

Eredményeink:
Mini Individual: Tarr Jázmin – I. helyezés
Senior Partnerstunt: Gyimesi Klaudia és Kiss Balázs – I. helyezés
Senior Allgirl Groupstunt : Spartan Wildkatz – I. helyezés
Senior Coed Team Level 5: Spartan Warriors-Flip Unit Team – II. helyezés

Gratulálunk minden sportolónknak, fantasztikus munkát végeztek. Köszönjük szépen a szülőknek, barátoknak a szurkolást és nem utolsó sorban köszönjük a Budai Akrobatikus Sport Egyesületnek a verseny megrendezését!