Meet the Team 2019/2020 🖤❤

▪ Név: Nemoda Dóra
▪ Poszt: Flyer (“Repülő”)
▪ Mióta vagy a csapat tagja? 2017

▪ Miért a cheerleading?
Amikor az emberek meghallják, hogy mit sportolok, általában a reakciójuk egy szó: “jézusom”. Ilyenkor mindig elmosolyodok. Ez egy olyan különleges sportág, amihez rengeteg akaraterő és kitartás szükséges. Saját határaink legyőzéséről szól. Olyan adrenalint és pluszt kapok tőle, ami szükséges a mindennapokhoz.

▪ Legkedvesebb emléked a csapattal?
Rengeteg emlékezetes pillanatról tudnék mesélni, amit itt kaptam. Viszont két történet nagyon megmaradt bennem. Az első versenyemen, a gyakorlatban körülbelül 20 másodperc után egy sérülés történt. Végül megismételhettük az egész gyakorlatot, de eggyel kevesebben voltunk a szőnyegen. Hihetetlen, de szinte az összes rivális csapat körülülte a szőnyeget és végig szurkolták a két és fél perces számunkat. Még most is kiráz a hideg.
Egy másik ilyen pillanat nemrég történt az edzőtáborban. Egy új elemet tanultunk és sokadik próbálkozás után végre sikerült. Amikor leraktak a földre, az egyik csapattársam odaugrott, megölelgetett és azt mondta: “Dòri, sikerült!”. Olyan őszinteség és szeretet volt abban a néhány pillanatban, amit mindenkinek át kell egyszer élnie az életben.

▪ Három szó, amivel jellemeznéd magad?
Kitartó.

Vélemény, hozzászólás?