Meet the Team 2019/2020 🖤❤

▪ Név: Kiss Balázs
▪ Poszt: Bázis (“Tartó”)
▪ Mióta vagy a csapat tagja? 2013

▪ Miért a cheerleading?
2013-ban Dominika felkérésére kerültem a csapathoz, mégpedig azért, hogy tornász múltamat kamatoztatva segítsek a talajakrobatikák tanításában. Mára talán ebből maradt a legkevesebb, hiszen már rögtön az elején beszippantott ez a különleges sportág. Hamarosan bekerültem sportolóként is a csapatba, és onnantól kezdve nem volt megállás: az összes létező kategóriában megmérettem már magam. Versenyeztem egyéniben (ez leginkább a szertorna talajgyakorlataira hasonlít), páros emelésben, kis- és nagycsapatban is. Mindegyiknek megvannak a maga nehézségei de szépségei is, mindegyik más kihívás elé állít. És ez az, amivel a cheerleading megfogott: mindig van tovább, feljebb, előre!

▪ Legkedvesebb emléked a csapattal?
Mindenképpen az Európa-bajnokságokat tartom a legkedvesebb emlékeimnek, hiszen ezek a túrák igazi csapatépítő tréningek! A közös utazás: kibírhatatlanul hosszú buszozás Prágába, vagy a – sokunkak és nekem is először – repülés Helsinkibe; a helyszínen közösen töltött napok, és persze az egymásért küzdés a szőnyegen. Eddig volt szerencsém kétszer edzőként, illetve szintén kétszer edzőként és sportolóként is részt vennem az EB-ken, mindet szép emlékként őrzöm.

▪ Három szó, amivel jellemeznéd magad?
Kitartó, maximalista, csapatbohóc 🤡

Vélemény, hozzászólás?